2019 július 15-én a Magyar Közlöny 123. számában megjelent a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet módosítása, mely 2019 július 20-án lép hatályba.

A jogszabály szerint az árutermelésben használt, öt évesnél idősebb növényvédelmi gépek felülvizsgálata kötelező, a vizsgálatot pedig a vonatkozó európai szabványok alapján kell elvégezni. A felülvizsgálatot azok a mezőgazdasági gépészmérnökök, vagy növényorvosok (illetve az őket alkalmazó cégek) végezhetik, akik szerepelnek a NÉBIH által vezetett “felülvizsgálatra jogosultak jegyzékében”. A felülvizsgálat sikerességét sorszámozott jegyzőkönyv és egy matrica igazolja, mely három évig érvényes. A jogszabály értelmében “az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált, vagy felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel növényvédelmi tevékenység végzése tilos.”
Új gép a vásárlás (ill. számla kibocsátás) napjától 5évig NEM FELÜLVIZSGÁLAT KÖTELES
A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy idén már csak műszaki vizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszakival rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkákat végezni. Azokat a gépeket, amik nem felelnek meg e követelményeknek a hatóság az ellenőrzések során leállítja, tulajdonosaikkal szemben pedig eljárást indít.
A hatósági szakemberek idén még nem indítanak eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki jelentkezett a műszaki felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés, illetve a rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra. Abban az esetben viszont, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa be sem jelentette a gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő felülvizsgáló állomások egyikéhez – tehát nem rendelkezik érvényes vizsgaidőponttal –, úgy egy ellenőrzés során hatósági eljárás indítható vele szemben.
Nyomatékosan felhívjuk a növényvédelmi géptulajdonosok figyelmét arra, hogy a vizsgaidőponttal, vagy „megfelelt” vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek az idei évtől munkavégzésre nem használhatóak! A 2020-as ellenőrzések során a szakemberek – amellett, hogy elindítják a hatósági eljárást – leállítják ezen növényvédelmi gépek munkavégzését. Ugyanez vonatkozik a vizsgán meg nem jelent gépekre is, valamint természetesen a „nem megfelelt” minősítést kapott eszközökre.
Külön figyelmet érdemel, hogy a kölcsönös megfeleltetés (KM) ellenőrzések során idén már kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben nem történt meg a műszaki vizsgálatra való bejelentés, vagy a géptulajdonos nem jelent meg a megadott időpontban a vizsgán, mulasztása miatt az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia.

Felhívjuk a termelők figyelmét arra is, hogy azon gépek esetében, amelyek 2019 előtt már átestek a műszaki felülvizsgálaton, a hatóság elfogadja a vizsgáló állomás által korábban kibocsátott tanúsítványt, amennyiben az három évnél nem régebbi.
A jelentkezés menete:
(részletes tájékoztatás: www.ngea.hu oldalon)
A jelentkezést a https://ongny.hu/megrendelolap/ –oldalon kell megtenni, ahol a regisztrációkor a szükséges adatok kitöltése után a rendszer automatikusan a területileg illetékes állomáshoz irányítja, amely értesíti a permetezőgép tulajdonosát a felülvizsgálat időpontjáról.
Tájékoztató a FELIR számról és annak igényléséről
Tájékoztatjuk a növényvédő gépek tulajdonosait, hogy a növényvédelmi gépek időszakos felülvizsgálatának elvégzéséhez FELIR számmal kell rendelkezni, melyre már a vizsgálat megrendelésekor is szükség van!
Az alábbiakban összeszedtük a leggyakoribb kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat, illetve linkeket.
Mi a FELIR szám?
A FELIR az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer, melyet az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv (NÉBIH) hozott létre és működtet az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 38/A. § alapján. A FELIR hatálya alá tartozó tevékenységekről részletes tájékoztatást talál ebben a táblázatban vagy letölthető formátumban, a FELIR hatálya alá tartozó termékekről (vámtarifa szám alapján) részletes tájékoztatást talál ebben táblázatban vagy letölthető formátumban.
Hogyan néz ki a FELIR szám?
Általánosan a következő formátumban találja: két betű és hat számjegy (pl.: AA0123456)
Van FELIR számom? Hol találom?
A FELIR számát a NÉBIH weboldalán elérhető FELIR keresőben ellenőrizheti.
Mit tegyek, ha nem találtam magam, vagy a cégem a keresőben?
Kövesse a FELIR kereső weboldalán szereplő utasításokat, vagy keresse az ügyfélszolgálatot.
Mit tegyek, ha nincsen FELIR számom?
1. Töltse ki a T1 partner bejelentő űrlapot (a kitöltési útmutató itt érhető el) és küldje be a NÉBIH címére (1525 Budapest, Pf. 121).
Ebben az esetben a dokumentum fejlécén mindenképpen tüntessék fel a “növényvédőszer” kulcsszót!
2. Keresse fel az ügyfélszolgálatot.
Ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-1/336-9024
Ügyfélszolgálat e-mail címe: felugyeletidij@nebih.gov.hu vagy felir@nebih.gov.hu
Az Interat Zrt., mint alállomás mobil rendszerben működik!
Megfelelő számú gép esetén egy előre egyeztetett helyre települ ki a megadott időpontra!
Az Interat Zrt által végzett vizsgálatok:
- Állapotfelmérés szemrevételezéssel
- Állapotfelmérés diagmosztikai eszközökkel
- Szivattyúátfolyásmérés
- Mérőkocsis szóráseloszlás mérés
- Komplex vizsgálat
- Szaktanácsadás
A növényvédő gép felkészítetten, tisztán, és tiszta vízzel feltöltött állapotban kell megjelenjen a vizsgálaton. Amennyiben ezen feltételek nem teljesülnek, a vizsgálat nem végezhető el.
Az alállomások nem végeznek szervíztevékenységet, így minden géptulajdonos saját felelőssége a növényvédő gép felkészítése a vizsgálatra!
A vizsgálti és tanúsítási eljárás díját a gép tulajdonosa, negatív eredmény esetén sem jogosult visszaigényelni!
A gép hibáit a vizsgálat előtt ki kell javítani, ezért érdemes előzetes állapotfelmérést tartani:
- A permetezőgép legyen ellátva látható helyen jól olvasható azonosító táblával! Ennek hiányában a vizsga állomás egyedi azonosítóval látja el a gépet.
- A permetezőgépeknek rendelkezniük kell kardántengellyel, melynek burkolata ép és serélülés mentes.
- A szivattyú teljesítményének ellenőrzése során lüktetést, nyomásingadozást ne lehessen tapasztalni, az olaj tiszta, szennyeződés mentes legyen, csatlakozásoknál szivárgás ne legyen tapasztalható. Biztonsági szelep ellenőrzése: nem kötelező, de ha van rajta akkor ne szivárogjon, különben a vizsgálat nem folytatható.
- A keverés megléte kötelező, intenzitása szükséges, félig feltöltött tartálynál, névleges fordulatszámnál jól látható legyen a folyadékmozgás.
- A permetlétartály ellenőrzése során figyelni kell, hogy teljesen csöpögésmentes legyen, sérülésmentes és tiszta, csappal leüríthető, továbbá nézni kell még a szűrőt a töltőnyilásban, a nyomáskiegyenlítést, a vegyszerbekeverőt, a visszacsapó szelepet, a göngyöleg tisztításra szolgáló mechanizmust. Szivárgás esetén fel kell függeszteni a vizsgálatot. Kézmosó tartály minden esetben kell a gépen.
- A szintjelző jól látható, tiszta, a tartály telítettségének megállapítására alkalmas legyen.
- Ellenőrizni kell a mérőrendszerek megbízhatóságát. Legalább egy nyomásmérő órának kell lennie, mely tiszta, jól olvasható.
- A szűrők megléte, sérülésmentesek és tiszták, valamint fontos, hogy cserélhető legyen, a vezetékek és tömlők épsége fontos, sehol ne legyen megtörve, üzemi nyomáson szivárgásmentesnek kell lennie.
- Fontos a szórókeret egyenes, stabil, kitérése és a biztonságos rögzítése, a magasságállítás, a csillapítás és kiegyenlítés, valamint a szakaszok kapcsolhatóságának, és kezelhetőségének vizsgálatának megfelelősége.
- A fúvókák elosztása 50 centiméterenkét helyezkedjenek el, iránya-egyenessége, magassága, állapota megfelelő, azonos típusúak, sérülés és csepegés mentes legyen.
- Kezelőszervek épek, a beállított paraméterek megfelelően és jól működjenek.
Ha a felülvizsgálat eredménye megfelelő, az állomás kiadja a permetezőgép működési engedélyét igazoló matricát, és utólagosan (postai úton) megküldi a tanúsítványt.
Ha a permetezőgép állapota a felülvizsgálat eredménye alapján nem megfelelő, a permetezőgép működési engedélyt nem kaphat.
FONTOS TUDNI:
A vizsgára bejelentkezést követően, a felülvizsgálat elvégzéséig a permetezőgép rendeltetés szerint használható.
Amennyiben EGY telephelyen több permetezőgép (minimum 4 maximum 7 db) jelenik meg előre leegyeztetett időpontban kedvezményes árakat tudunk biztosítani! Kedvezményes Árakkal kapcsolatban érdeklődjön illetékes kollégánál!