Szeretettel várjuk Önöket 2015. július 31 – augusztus 02. között a XXII. Szentlőrinci Gazdanapokon!
Idén, 22. alkalommal rendezik meg a Dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát.
A Szentlőrinci Gazdanapok idén is kiváló lehetőséget teremt arra, hogy:
- termelők és vásárlók,
- szakmabeliek és érdeklődők,
- potenciális üzleti partnerek egymásra találjanak.
Várjuk szeretettel kiállítási standunkon!
2015-ben 22. alkalommal rendezik meg a Dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát.
Kiállításon többek között bemutatkoznak:
- fedett pavilonok kiállítóstandjain termékeikkel és szolgáltatásaikkal a mezőgazdasági – élelmiszeripari cégek és a kapcsolódó ágazatok
- gazdasági haszonállatok, lovak, szarvasmarhák, sertések, juhok, kecskék, különféle kisállat fajták, ezeket állatbírálatok egészítik ki
- szakmai konferenciák, kerek-asztal beszélgetések neves előadók közreműködésével
- kemencés udvarunkban a gasztronómiai hagyományok őrzői ételkóstolókkal, régies és új ízekkel, specialitásokkal
- szórakoztató programokkal a vásári mutatványosok, ringlispílesek, légvárasok, zenészek és humoristák
- kézműves vásár keretében a népi kézművesek, akik sokféle, értékes ,,vásárfiát” árulnak
A vásárra kilátogatókat minden évben színes programokkal várják: nemcsak a növénytermesztés és állattartás iránt érdeklődők találják meg a számukra érdekes konferenciákat és termékeket, de a gasztronómia szerelmeseinek, sőt, a családdal érkezőknek is kellemes kikapcsolódást biztosítanak!
Időpont: 2015. július 31- augusztus 2.
Helyszín: Szentlőrinc
Programok:
Július 31., péntek
- 09:00: Kapunyitás
- 10:00: Ünnepélyes megnyitó, köszöntők (Pohl Marietta, Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgató; Koltai Péter, Szentlőrinc Város Önkormányzat polgármestere; Tiffán Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője)
Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitja meg a kiállítást, helyszín: a szentlőrinci Kulturális Központ szabadtéri színpada
- 11:00: Nagy Talajművelő Show, helyszín: a kiállítási területtől kb. 500 m-re lévő 6-os főút melletti szántóföld
- 11:00 – 17:00: “A helyi termék a vidék jövője!” – Szakmai konferencia
- 11:00 – 11:10: Köszöntő: Turós Izabella, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága
- 11:10 – 11:40: Dr. habil. Juhász Gábor PhD egyetemi docens – A szociális gazdaság szerepe és jelentősége a helyi társadalom és gazdaság fejlesztésében, valamint a térségi-területi felzárkózásban
- 11:40 – 12:10: Baum Attila, Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. kirendeltség-vezető – A szociális szövetkezetek jelene és jövője
- 12:10 – 12:40: Vásárhelyi Balázs, Profit Holding Hungary Zrt. vezérigazgató – Pályázati aktualitások (pl. GINOP)
- 12:40 – 13:00: Konzultáció
A konferencia levezető elnöke és moderátora Turós Izabella, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatóságának igazgatója, helyszín: Kistermelők Háza. - 14:00 – 15:30: Agrárfórum
- 14:00 – 14:30: Dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára – Források és pályázati lehetőségek a 2014-2020-as Európai Uniós ciklusban
- 14:30 – 15:00: Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója – A helyi termelő, mint a vidék fontos kulcsszereplője, helyszín: Kistermelők Háza
- 15:30 – 17:00: Termelői prezentációk, helyszín: Kistermelők Háza.
A nap programját a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése, illetve a kiállítás őshonos udvarában zajló népies játékok színesítik.
Augusztus 1.,szombat
- 10:00: Díjugrató verseny a Szentlőrinci Gazdanapok Nagydíjáért, helyszín: lovaspálya
- 15:00: Nyílt és nyilvános terelés gyakorlás magyar terelő stílusban, magyar terelőkutyákkal, helyszín: lovaspálya
További programok: a Baranya Vadászkürt Együttes fellépései, a Zrínyi Vitézek Hagyományőrző csapatának bemutatói, lovas és különböző hagyományőrző bemutatók, hidegvérű és magyar lófajták felvezetése, csizmadobó verseny, kézművesek, népies játékok a kiállítás őshonos udvarában, helyszín: a Szentlőrinci Gazdanapok egész területén
Augusztus 2., vasárnap
- 11:00: Szentlőrinci Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama: selejtező futamok, helyszín: vágta pálya
- 11:00: Harka Néptáncegyüttes fellépése, helyszín: Szentlőrinci Gazdanapok vásárutca
- 11:00: Terelési bemutató magyar stílusban, magyar kutyákkal, helyszín: lovaspálya
- 13:00: Traktorosok ügyességi versenye, helyszín: lovaspálya
- 13:00: Harka Néptáncegyüttes fellépése, helyszín: Szentlőrinci Gazdanapok vásárutca
- 15:00: Harka Néptáncegyüttes fellépése, helyszín: Szentlőrinci Gazdanapok vásárutca
- 15:00: Terelési bemutató magyar stílusban, magyar kutyákkal, helyszín: lovaspálya
- 16:00: Szentlőrinci Vágta – döntő futam, helyszín: vágta pálya
A nap programját a Zrínyi Vitézek Hagyományőrző csapata, különböző hagyományőrzők, lovasok, kézművesek, valamint a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése színesítik.
További programok:
pónilovaglás, légvárak, játszóházak, gyerek quad motoros pálya, régi agráreszközök kiállítása, jurta bemutató, íjászat, ételkóstolók
Várjuk szeretettel kiállítási standunkon!