2011. augusztus 12. és 14. között a XVIII. Baranyai Gazdanapokon,  cégünk, az INTERAT ZRT is részt vesz.

Szeretettel várjuk Önöket, látogasson meg bennünket kiállítói standunkon!

Idén 18. alkalommal rendezik meg a Dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállítását és vásárát.

A Baranyai Gazdanapok kiváló lehetőséget teremt arra, hogy:

  • termelők és vásárlók,
  • szakmabeliek és érdeklődők, és
  • potenciális üzleti partnerek egymásra találjanak.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ az idén rendezi meg 18. agrárvásárát.

Szakvásár lévén változatlanul tartják magunkat a „műfaji keretek” között, azaz elsősorban a legújabb termeléstechnológiáknak, gépeknek, innovatív fejlesztéseknek, állatkiállításnak, kis- és nagytermelőknek, külföldi partnereknek, üzletembereknek és nem utolsó sorban a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programoknak adnak teret.

A “Szentlőrinci gazdanapok” története:
A kilencvenes évek elején, a hatalmas társadalmi és gazdasági változás idején – 1991-ben -, elsősorban a külföldi támogatások, és a PHARE program fogadása, a vállalkozói kultúra elterjesztése céljából alapították meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ közhasznú alapítványt.

Magyarországon minden megyében működik ilyen szervezet, alapvető feladatuk a vállalkozások támogatása tanácsadással, képzéssel, a Mikrohitellel és más, a helyi sajátosságokra és igényekre épülő projektekkel.

Az Európai Unió – a jelentős pénzbeli támogatásokon kívül – önkénteseket is küldött Kelet-Európába, akik tanácsaikkal, tapasztalataikkal segítették a piacgazdaság módszereinek bevezetését.

1994-ben megszületett a Baranya Megyei Vállalkozói Központ legnagyobb projektje, a „Gazdanapok” mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár.

Alapítványuk 14 év óta minden évben, és egyre nagyobb volumenben szervezi a vásárt, a kezdeti gyermekbetegségek után a „Gazdanapok” mára az ország negyedik legnagyobb szakvásárává nőtte ki magát.

 

Szentlőrinci Gazdanapok
Időpont: 2011. 08. 12 – 14.
Helyszín: Vásártér, Szentlőrinc (Baranya megye)

2011-ben is színes tartalommal, rengeteg érdekességgel, de változatlan telephellyel várjuk kedves régi és új Kiállítóinkat.

A részletes programokról az alábbi linken olvashat:
http://bmvk-gazdanapok.hu/index.php?id=programok

 

Kategória: Hirek