Várjuk kiállítási standunkon, A pavilon 203.
Örömmel tájékoztatjuk partnereinket, hogy lezárult a tárgyalás a MEGFOSZ-szal (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége), és megszületett a megállapodás. Ennek értelmében 2012-ben, – a téli-kora tavaszi időszakban – az egyetlen kiállítás, melyet a MEGFOSZ hivatalosan is támogat, az a január 25-28. között megrendezésre kerülő AGRO+MASHEXPO. A rendezvényen résztvevő tagjait a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) szintén támogatja.
A MEGFOSZ és a HUNGEXPO közös célja egy olyan magas színvonalú mezőgazdasági gépkiállítás létrehozása, mely egy helyen és egy időben lehetőleg teljes körűen mutatja be a Magyarországon forgalmazott mezőgazdasági gépkínálatot. Ennek érdekében, az együttműködés keretében a MEGFOSZ vállalja, hogy egyetlen kiállítást támogat Magyarországon a téli-kora tavaszi időszakban (november – március között), és a tagjait ezen kiállításon való részvételre ösztönzi.
A korábbi tapasztalatok szerint az AGRO+MASHEXPO sikerrel tett eleget a hazai és nemzetközi piac elvárásainak. A regionális jelentőségű szakvásáron a mezőgazdasági géppiac jelentős szereplői – köztük gyártó, forgalmazó és szolgáltató cégek – rendszeresen részt vettek.
A magyar gépgyártás színe-java
A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) szintén támogatja az AGRO+MASHEXPO kiállítást. Tagjai kiemelten kívánnak megjelenni, hogy bemutassák a hazai gépgyártás legjavát.
Tematika:
A tematika aktualizálásával szélesítették az árukínálatot, s ma egy átfogó agráripari fórum segíti a mezőgazdasági vállalatok, a gazdálkodók beszerzéseinek optimalizálását. Az AGRO+MASHEXPO ismét az agrárágazat legszélesebb körű bemutatkozása lesz. Mivel a MEGFOSZ-szal kötött szerződés három évre szól ezért a szakkiállítás hazai vezető szerepe több évre biztosítottnak látszik. Ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező években erre a kiállításra koncentrálnak a kiállítók és a látogatók, itt lesz a hazai gép- és eszközválaszték legjava, s minden bizonnyal a kapcsolódó szolgáltatások képviselői is legnagyobb számban itt jelennek meg.
A 2012-es AGRO+MASHEXPO-ra már most olyan fontos cégek jelentkeztek be kiállítóként, mint az Austro Diesel, Auditker, Interat Zrt, Alois Pöttinger, Odisys, Agráció, Agrolánc, Alex, Andreas Stihl, Busa, Güttler, Hevesgép, Köckerling, Linamar, Megazet, Metalwolf, Optigép, Omikron, Penda, Készenlét, Contstar, Belarus Traktor, Ihász, stb.
Társkiállítások: MAGYAR KERT, SZŐLÉSZET és PINCÉSZET
Az AGRO+MASHEXPO immár hagyományosan két másik kiállítással együtt nyitja kapuit: a parkok, kertek tervezésének, fenntartásának hazai szakkiállítása, a MAGYAR KERT, valamint a borkészítés technológiájának egyetlen szakkiállítása a SZŐLÉSZET és PINCÉSZET. A három szakterület együttes bemutatkozása a látogatók számára is kiemelkedő lehetőség, hogy egy időben, egy helyen tájékozódjanak az aktualitásokról, trendekről, újdonságokról.
Szakmai programok a fejlődésért
A három kiállítást komoly szakmai programok kísérik: konferenciák és rövid pergő előadások a Fórum Színpadon technológiai újdonságokról, az ágazatot érintő aktuális kérdésekről, finanszírozásról.
Egy kis ízelítő a programból:
- A Gabonatermesztők Országos Szövetsége által szervezett előadások témái között szerepel például a vetőmag hamisítás, a növény védőszer hamisítás és a gabonapiaci trendek.
- A SZŐLÉSZET és PINCÉSZET kiállításhoz kapcsolódó szakmai program is több érdekességet kínál majd, mint például „Szőlő-bor-egészség”, magyar borászok nemzetközi borversenyeken.
Fővédnök: Agrármarketing Centrum (AMC)
A legteljesebb körű hazai agrárkiállítás fővédnöki szerepét az AMC vállalta magára, ezzel is jelezvén, hogy az ágazat kiemelt, nemzetközileg is elismert szakmai társadalmi eseménye az AGRO+MASHEXPO.
Szeretettel várjuk kiállítóként vagy látogatóként, kiállítási standunkon, az A pavilon 203. standján!
Már most jegyezze fel naptárába:
2012. január 25-28. AGRO+MASHEXPO a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!